Our liability

Mi, a Naszálytejnél törekszünk arra, hogy üzleti tevékenységünket úgy végezzük, hogy annak folyamatai összhangban álljanak a környezet, a társadalom, valamint munkatársainak és üzletfeleink érdekeivel.

Társadalmi szerepvállalásunk négy pilléren áll: szociális, kulturális és sport, valamint környezetvédelmi célokat támogatunk, ezen felül pedig termékfejlesztéseinkkel a különleges táplálkozási igényű embertársaink teljesebb életvitelhez kívánunk hozzájárulni.

Szociális szerepvállalás

Fő termékünk, a tej által kiváló eszközzel rendelkezünk ahhoz, hogy az óvodás- és iskoláskorú gyermekek fejlődéséhez, egészségesebb felnőtté válásához hozzájáruljunk. Éppen ezért, már több mint 10 éve veszünk részt az iskolatej programban és évről évre nő a vállalatunk által ellátott gyermekek száma.

Kollégáink egészségének megőrzéséhez ingyenes orvosi vizsgálatokkal, karriercéljaik eléréséhez pedig képzési lehetőségek biztosításával járulunk hozzá. Vállalatunk több megváltozott munkaképességű munkavállalót is foglalkoztat, emellett pedig több számos hátrányos helyzetű fizikai dolgozó számára biztosítunk munkalehetőséget.

 

 

Kulturális és sport szerepvállalás

Felelősségünknek érezzük, hogy a vállalatunknak otthont adó Vác város fejlődéséhez is hozzájáruljunk. Éppen ezért rendszeresen segítjük a helyi közösség kulturális rendezvényeinek és programjainak létrejöttét, valamint támogatjuk a váci kézilabda- és focicsapatot.

Környezetvédelmi szerepvállalás

Vállalatunk célja, hogy termelő tevékenysége fenntartható és környezetkímélő legyen. Ennek érdekében, folyamatosan fejlesztjük feldolgozó technológiánk hatékonyságát, csökkentjük fajlagos energia- és alapanyag felhasználásunkat. Alkalmazunk energia visszanyerő rendszereket, terveink között pedig szerepel a megújuló energiaforrások egyre nagyobb arányú alkalmazása is.

Termékfejlesztés a különleges táplálkozási igényekkel élőkért

Vállalatunk termékfejlesztései révén kívánja megkönnyíteni a különleges táplálkozási igényű fogyasztók mindennapjait. Ezért fejlesztettük ki és kezdtünk el gyártani laktózmentes tejtermékeket a tejcukorérzékenységben szenvedők számára. A Magic Milk termékcsalád révén a laktózra érzékenyek étrendjéből sem kell száműzni a tápláló tejtermékeket.